Koncert utáni másnap reggel.
Kávé.
Konyha.
Vásárlás helyett csépelem a klaviatúrát.

Mi az első gondolatod, amikor ezt olvasod? Mi van akkor, ha minden az ellenkezője annak, aminek látszik?

A valóság az, hogy a másnapot csak a hangszálaim nyögik.  Ennyi idősen már tudom, mit és mennyit inna a testem (sikoltozni, teli torokból énekelni ellenben szeret).

Ahogy azt is, hogy rendes majdnem ötvenesként most fognom kéne a banyatankot és kimenni a piacra. 

Nézőpontok, elvárások, hogy milyennek kéne lenni...

És, ha már nézőpontok.

Két és fél éve kiemelten fontos része az életemnek az egyik barátnőm. Nem a párom, nem a titkos szerelmem – hanem a barátnőm. Egy nő, akivel jól érzem magam, akivel együtt dolgozunk, akivel egy kiborító Youtube-csatornát csinálunk, rengeteget nevetünk és mindenféle koncertre járunk.
Igen, a csatornán sok a szexuális edukációs tartalom – beszélünk vágyakról, női testről, örömről, tabukról, amik valahogy nem szoktak beférni a decens negyvenes nők kategóriájába. (Ha nem ismered, KATT és ha már ott vagy, iratkozz fel kérlek!) 

Este, a koncert után feltöltöttünk egy bulizós, kicsit őrült közös képet. A sokadikat a sorban, a közösségi média oldalaink csurig vannak velünk...
Jött is rá a komment:
"Milyen szépek vagytok, maximálisan támogatlak titeket!"

Aranyos. Kedves. Támogatásnak tűnik, annak a fajtának, amit akkor kap az ember, ha valaki azt gondolja: „na, végre felvállalták”. Csak épp nem volt mit felvállalni.

Nem vagyunk egy pár. Soha nem is voltunk.

Két nő vagyunk, akik jól kijönnek egymással, hasonló dolgok érdeklik őket, nyakig vannak az önismeretben és a jövő teremtésében és szeretnek együtt lenni. Ennyi. Érdekes, hogy ez sokaknak bonyolultabbnak, de legalább annyinak tűnik, mint egy párkapcsolat.

Mondtam már, hogy minden az ellenkezője annak, aminek látszik?  

Az a furcsa, hogy ha két tini posztol egy ölelkezős, nevetős, bulizós fotót, senki nem gondol bele semmit. Mindenki mosolyog, legyint, maximum hüledezik. Fiatalság. Bolondság.
Ha ugyanezt két negyvenen túli (és határ a csillagos ég) nő csinálja, akkor már jön a „komolytalanok”, „viselkedjenek már”, „biztos valami több van köztük” típusú hümmögés.

Miért is?

Azért, mert nevetünk? Mert önfeledtek tudunk lenni? Mert nem illeszkedünk abba a csendes, középkorú női dobozba, ahol már csak a gyerek, a munka, esetleg a kert az elfogadható?

A barátság nem korhoz kötött. A nevetés sem. Az önazonosság meg pláne nem.
Nem szerepet játszunk, hanem élünk. Úgy, ahogy nekünk jó.
És ha ez kívülről zavarba ejtő, az vajon rólunk szól? Vagy arról a valakiről, aki zavarba jön?

Mi csak csináljuk tovább.
És igen, néha bohóckodunk. Banyatank helyett.

Szeretettel 💫

Adri

Ha te is érzed, hogy valami mást választanál – akár egy kicsit több önazonosságot, szabadságot vagy csak azt, hogy úgy lehess jelen az életedben, ahogy neked jó –, akkor van két lehetőségem számodra:

👉 Ha most épp arra vágysz, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, és jól jönne egy kis reset, akkor várlak szeretettel valamelyik Access Bars tanfolyamomon. Gyakorlati, egyszerű, mégis nagyon mély tudás – amit akár már másnap alkalmazni tudsz a saját életedben.
(Banyatank nem kötelező. 😄)

👉 Ha ezen már túl vagy, akkor Chris Hughes lehet a te embered. Az ő Hozzád illő hang programja nemcsak a hangodról szól, hanem arról, hogyan legyél jelen, hogyan szólalj meg… és hogyan hallasd, amit eddig nem mertél. 2025. június 20-án itt lesz, Budapesten...

Két irány, ugyanaz a cél:
Válaszd magad.
A többiről majd útközben kiderül, hogy mi is az igazán fontos.