Hatéves koromban, Bécsben kezdődött minden. Vagy romlott el.  Nézőpont kérdése az egész. A Praterben voltunk, és a vidámpark alkalmazottja úgy gondolta, csodálatos élmény lesz nekem egy valódi ló hátára ülni, ami szépen, komótosan húzza a körhinta kocsiját, amiben anyukám és apukám ül. Nekem ez inkább egy - a nagypapám által nézett és imádott - westernfilmes rémálom volt... Hatalmas ló, bizonytalan mozgás és én, a hatéves kontrollmániás (ez mondjuk azóta sem változott sokat), akinek akkoriban a reggeli kávémaradékba mártott kockacukor volt a legvadabb dolog az életében.

Spoiler: azóta is gyomorgörcsöm van, ha csak meglátok egy lovat. Illetve, már csak volt.  Azt hiszem. Ezek az állatok gyönyörűek, hatalmasak és... kiszámíthatatlanok. Nincs rajtuk ki- és bekapcs gomb, nem lehet őket távirányítóval irányítani, nem lehet megmondani nekik, hogy „most akkor maradj ott, kérlek, és ne csinálj semmit, amíg én le nem megyek alfába a közeledben”.

Érdekes módon, amikor elindultam az önismereti úton, a lovakkal való kapcsolódás valahogy visszaköszönt. Először persze süketnek tettettem magam. Egyáltalán nem érdekelt, hogy van olyan energetikai kezelés, ami náluk is működik.  Ahogy azt sem, hogy Costa Ricán van egy hely, ahol nem csak tanfolyamok, de lovak is vannak...  Aztán valamilyen rejtélyes indíttatásból - és egy-két tündéri lovas ismerősnek köszönhetően - beregisztráltam a Tudatos ló, tudatos lovas tanfolyamra. Őszre. Costa Ricába. Miért is ne? Hiszen hol van az még és különben is, addig feltalálhatnak valami szert lóitisz ellen...

És akkor jött Brazília.

Egy farm, ahol mit ad isten, voltak lovak. És valami átfordult. Volt valami, talán a levegőben vagy csak beleléptem az ESSE energia varázslatába, de ott találtam magamat a lovat simogatva.
A gyomrom persze próbálta hozni a megszokott görcsformáját, de valami érezhetően megváltozott. A ló nem úgy nézett rám, mint Hannibal Lecter, hanem... kedves volt. Türelmes. Figyelt. Beengedett. Bízott. Olyannyira, hogy fel is ültem rá. (Én!!!) Sőt, kezelést is befogadott tőlem - olyat, amilyet még nem is tudok hivatalosan. Az univerzum valahol ott eldöntötte, hogy mostantól kicsit máshogy fog(ok) működni.

A kontroll helyét valami más vette át: kapcsolódás. Jelenlét. Éberség. És néha egy kis nevetés, mert ezek az állatok nemcsak gyönyörűek, hanem elképesztően humorosak is tudnak lenni. (Van az a pillantás, amiből pontosan tudod, hogy ő is tudja, amit én tudok: nem vagyok egy cowgirl - még...)

Szóval most itt vagyok. A világom felrobbant. Lovagolni éppenséggel nem tudok, de már nem félek. Kinyílt valami. És ha velem megtörtént, bárkivel megtörténhet.

Amúgy május legvégén Suzy Godsey Magyarországon tart ESSE tanfolyamot – ez most nem lovakról szól, hanem EMBEREKRŐL. (Igen, rólunk, akik néha még ijesztőbbek vagyunk, mint egy fél tonnás hátas.)

Én ott leszek, tolmácsolok is, és szívből mondom: ne hagyd ki!
Ha kíváncsi vagy, mit tud a tested, mire képes az érintésen túl, és milyen lehet az a tér, ahol valódi változás történik – akkor ez a tanfolyam neked szól.
Regisztráció itt:
👉 ESSE for Bodies tanfolyam – Suzy Godsey Magyarországon

Ha úgy érzed, hogy neked is van egy Prater-pillanatod, amit ideje átírni... talán most jött el az idő.

Szeretettel ✨

Adri