Elmúlni vagy megérkezni?

„Elmúlsz húsz és elmúlsz negyven, elmúlsz lassan, szépen és csendben…”

Ha most elkezdtél dúdolni, akkor üdv a klubban. Sokáig úgy hallgattam ezt a számot, mint egy könnyű nyári slágert, amit az ember énekel vezetés közben, aztán megy tovább a dolgára. Mostanában egészen más a jelentése. Talán azért, mert hat nap múlva ötven leszek.

Ötven. Különös szám, olyan jelentőségteljes. Gyerekkoromban nagyjából egy kategóriába tartozott a nyugdíjjal, a kötött kardigánokkal, szívgyógyszerrel, de minimum vérnyomás csökkentővel és likőrrel a bárszekrényben. Ja, és a szekrényillatú ágyneművel. Azzal az illattal, amiről gyerekként meg voltál győződve, hogy csak idős emberek otthonában létezik. Aztán valahogy eltelt az idő. Nem drámai gyorsasággal, inkább úgy, ahogy a hétfők szoktak átfordulni péntekbe. 

Furcsa módon mégsem az életkor foglalkoztat. Sokkal inkább az identitás.

Emlékszem arra a nőre, aki tíz éve voltam és ismerem azt is, aki húsz éve. Mindegyikük én voltam, mégis nehéz lenne ma hosszabb időt eltölteni velük. Más dolgok izgatták őket. Más dolgoktól féltek. Más emberek véleménye számított nekik. A világuk tele volt olyan szabályokkal, amelyeket senki nem írt le, mégis komolyan vették őket.

Valahol menet közben elkezdett kopni ez a sok kimondott vagy kimondatlan elvárás, szabály, ajánlás.

A nő, aki nem szerepelt a tervben

Fiatalabb korunkban sokan készítünk egy belső forgatókönyvet. Jó esetben tudatosan. Van benne karrier, kapcsolat, család, sikerek, kudarcok, egy elképzelt jövő, amelyről azt hisszük, hogy majd egyszer megérkezünk oda, és onnantól minden a helyére kerül. Gyerek, kutya, fehér kerítéses házikó. 

Az élet azonban mintha nem ismerné ezt a forgatókönyvet. Az emberek jönnek-mennek, a szerepek cserélődnek, a tervek újraíródnak. Egy idő után pedig már nem ugyanaz a nő ül az íróasztalnál a naplója felett, aki annak idején megálmodta, megtervezte az életét. 

A negyvenes évek közepe táján feltűnik egy alak a tükör másik oldalán. Ismerős az arca, a hangja, a mozdulatai. Mégis van benne valami új. Több nyugalom. Több kíváncsiság. Gyakran több kiló és szarkaláb. Határozott kevesebb türelem az időpazarláshoz és még sokkal kevesebb megfelelési kényszer, főleg az olyan elvárásoknak, amelyekhez igazából már nem fűzi semmi. A falu egyre irrelevánsabbá válik.

Sokan ezt veszteségként élik meg, nekem helycserének tűnik. A régi verzió hátrébb lép, hogy elférjen valaki más, a 2.0-ás (vagy 4.0-ás) verzió.

Az elmúlás rossz marketingje

A kultúránk különös kapcsolatban áll a női életkorral. A húszéveseket kíváncsian figyeli, a harmincasokat érti és ünnepli, negyven felett pedig gyakran úgy beszél a nőkről, mintha valami lassú lejtmenetbe kezdenének.

A valóságban egészen más történik.

Negyven és ötven között döbbenetesen sok nő kezd új dolgokba. Új szakmába, új vállalkozásba, új kapcsolódási formákba. Nem azért, mert hirtelen bátrabb lett, hanem mert kevesebb energiát fordít arra, hogy mások elképzeléseinek megfeleljen. Nem feltétlenül ellenáll, inkább felszabadul.

Elmúlsz negyven...  Az elmúlás szó valahogy mindig azt sugallja, hogy valami fogyóban van. Én most inkább azt érzékelem, hogy egyre több minden válik láthatóvá. Különösen annak fényében érdekes ez, hogy a "közmegegyezés" szerint ötven felett a nők láthatatlanná válnak.

Pontosan látom, mi érdekel igazán. Látom, kik azok az emberek, akik mellett jó lenni. Látom, melyik beszélgetés után érzem magam többnek, és melyik után kevesebbnek. Látom azt is, hogy az idő nem végtelen, ezért egyre szívesebben fordítom olyan dolgokra, amelyek örömet okoznak. 

Talán ez a szabadság egyik hétköznapi definíciója.

Megérkezni valakihez

Hat nappal az ötvenedik születésnapom előtt be kell vallanom, hogy az ötvenről alkotott elképzeléseim meglehetősen pontatlanok voltak. Azt vártam, hogy érkezik hozzá valamiféle végleges verzió. Ehelyett folyamatos frissítések jönnek, néha előzetes tesztelés nélkül. Most az 5.0.  Mire megszokom érkezik majd az 5.1.

És a frissítések eredményeként történt valami, ami évtizedekkel korábban szinte elképzelhetetlen volt. Jól érzem magam a saját társaságomban. Ez pedig többet számít, mint bármelyik kerek szám.

A Rapülők sora továbbra is igaz. Elmúlik húsz. Elmúlik negyven. Elmúlnak korszakok, szerepek, vágyak, történetek. Néhányat megsiratunk, néhányat észre sem veszünk.

Közben megérkezik valaki. Nem hirtelen, nem ünnepélyesen, nem fanfárok közepette. Lassan, szépen és csendben.