Nemrég visszamentem az edzőterembe. Újra.

Ha egy klasszikus „újrakezdős” posztot vársz, azt kell mondanom, ez nem olyan lesz. Ez most más.

12 évvel ezelőtt, három kisgyerekkel, teljes állás mellett, hajnalban keltem, mérlegen álltam, grammra mértem a csirkét és a brokkolit, és végigcsináltam egy fitness versenyfelkészülést. Izzadós, szigorú, diétás, vasfegyelmet követelő időszak volt. Megcsináltam. Erőből. És igen, büszke vagyok rá. 

De a testem... az egy idő után elfáradt. Sőt, megcsömörlött.
Mintha azt mondta volna: „Köszi, én most egy ideig nem kérek ebből.”

Hallgattam rá. Hosszú ideig. Talán túlságosan is. Ez nem jelenti azt, hogy kanapéhuszárrá váltam, de a rendszeres edzésnek búcsút intettem. Volt, hogy sétáltam. Volt, hogy futottam (a villamos után leginkább). Volt, hogy túráztam.  Volt, hogy táncoltam.  Volt, hogy...  Ad hoc. Amikor olyanom volt.

Aztán valami elkezdett mocorogni bennem.
Nem nosztalgia.
Nem elégedetlenség.
Hanem valami halk, de erős vágy: mozogni szeretnék, úgy "rendesen". Nem csak formálni, nem visszaszerezni, nem "megjavítani". Csak újra érezni. Kapcsolódni. Jelen lenni a testemben. Másként mint az elmúlt időszakban.

Mert mi van, ha nem is az a dolgunk, hogy örökké javítgassuk magunkat?
Mi van, ha a testünk nem elromlott, csak épp beszél hozzánk – mi meg évekig egy másik nyelvet tanultunk helyette?

Mi van, ha nem az a cél, hogy beleférjünk valamibe – hanem hogy beleférjünk magunkba?

Nem egy új edzéstervvel tértem vissza a vasak közé, hanem kíváncsisággal.
Nem „heti ötször kötelező”, hanem „ma mit kíván a testem?” nézőponttal.
Néha struktúráltan, néha csak érzésre. És tudod mit? Ez most jól van így.

Nem azért mozgok, hogy jobban mutassak a bikinimben. A brazil tengerparton testek tömkelegét láttam jól érezni magát a bőrében. Kicsit, nagyot, fiatalt, öreget, feszeset, lógósat. Felszabadultan, boldogan.  És bevásároltam belőle. Bikiniből és érzésből is.

Most úgy és azért mozgok, mert szeretném tényleg meghallani, amit a testem mond.
Hosszú ideig csak utasításokat adtam neki. Most inkább kérdezem: „Hogy vagy? Mit szeretnél ma?”

A test nem probléma, amit meg kell oldani. A test társ, aki végigkísér az életen.
És néha csak annyit kér: figyelj rám újra.

És te? Mikor hallgattál utoljára a testedre, nem a tükrödre vagy a mérlegedre?
Írd meg emailben, üzenetben, ha neked is van egy saját „újrakezdős” történeted – akár fejben, akár a teremben.

Szeretettel ✨

Adri